Az EFFIE-díj a marketingkommunikációs iparág egyik legkiemelkedőbb megmérettetése világszerte. Az egyetlen olyan szakmai elismerés, amely a kommunikáció valódi célját, az eredményességet, az üzleti sikert díjazza. Az EFFIE alappillérei az objektivitás, a függetlenség és a transzparencia.
A Reklám Világszövetség Magyar Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége 2012-ben tizenegyedik alkalommal hirdette meg a hatékony kampányok versenyét.
Ebben az évben az EFFIE hazai történetében minden eddiginél több nevezés érkezett a versenyre a meghirdetett régi és új kategóriákba: a 125 sikeres kampányt közel 120 kommunikációs szakember bírálta el. Ez alkalommal 57 ügynökség 70 pályamunkája jutott döntőbe. A zsűritagok az értékelés folyamán kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a kampányok megvalósítása során az ügynökségek a mai gazdasági helyzetben, csökkenő büdzsék mellett hogyan, milyen stratégiai megvalósítással érték el a kitűzött célt, a minél hatékonyabb eredményt.
Az EFFIE-n idén meghirdetett kategóriák közül a legtöbb döntős alkotással az Élelmiszer, a Szolgáltatások, és a Fogyasztási cikkek emelkedett ki. Sikeresen debütált az idei EFFIE új „Big Marketing Idea” kategóriája is, ahová szintén szép számmal érkezett pályamű és jutott közülük döntőbe jó néhány.
Október 18-án a Nemzeti Színházban kiderül, kik alkották az idei EFFIE legeredményesebb kampányait, kik voltak a leghatékonyabbak.
Jegyvásárlás: