Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
A Magyar Turizmus Zrt közleménye
2010. június 10.

2010. május 31. A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KÖZLEMÉNYE A MAGYARORSZÁGON 2010 ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN MEGRENDEZETT NEMZETKÖZI RENDEZVÉNYEKRŐL

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy negyedévente elkészítse a hazai hivatásturisztikai piac alakulását bemutató statisztikai elemzését . Az MT Zrt. partnerei által rendelkezésre bocsátott adatok alapján elmondható, hogy 2010 első negyedévében összesen 66 nemzetközi konferencia megrendezésére került sor Magyarországon, amelyeken közel 17 000 fő vett részt.

A rendezvények részvevőinek száma átlagosan 257 fő, a rendezvények átlagos időtartama 4,8 nap volt. A január-márciusi eredményeket tekintve megállapítható, hogy 2010. rendkívül bíztatóan kezdődött, és erős fellendülést mutat a tavalyi év után, illetve, hogy a MICE (Meetings, Incentives, Conferences, Exhibitions) iparág továbbra is kiemelkedő szerepet tölt be az ország turizmusában.

Az év első negyedében a Magyar Kongresszusi Iroda partnerei által szolgáltatott információk alapján 66 db, az ICCA nemzetközi szervezet kritériumainak megfelelő konferenciát rendeztek Magyarországon. Időbeni eloszlásukat tekintve, a rendezvények száma januárban (14 db) és februárban (18 db) megközelítőleg azonos volt, majd márciusban (34 db) az előző két hónaphoz képest szinte duplájára ugrott, ezzel a március hónap 36%-os növekedést mutat 2009 hasonló időszakához képest. A konferenciák átlagosan 4,8 napig tartottak, a legtöbb konferencia 2-3 napos, illetve 4-5 napos volt.

Növekvő érdeklődés a vidéki helyszínek iránt

A nemzetközi konferenciák helyszínét vizsgálva továbbra is Budapest (77,3%) áll az élen, de a vidéki helyszínek is egyre nagyobb teret hódítanak maguknak; az elmúlt egy évben több mint 4 százalékponttal nőtt a Budapesten kívül megrendezésre került rendezvények aránya. Továbbra is nagy népszerűségnek örvend Sopron (4,5%), és új szereplőként jelent meg a palettán Balatonalmádi (3%). Míg 2009 első negyedévében Keszthely, Eger, Gödöllő és Esztergom is rendezvényhelyszínként szerepelt, addig az idén Zalakaros, Visegrád, Debrecen, Győr, Kecskemét, Pécs és Sárospatak is rendezett nemzetközi konferenciákat a vizsgált időszakban a fent említetteken kívül.

Továbbra is szállodákban rendezik a legtöbb konferenciát

A konferenciák legnagyobb része, 89,4%-a szállodákban került megrendezésre, 9,1%-uk kongresszusi központban, további 1,5%-uk pedig egyetemen, illetve tudományos központban. A tendencia továbbra is az, hogy a legtöbb esetben szállodát választanak a konferencia helyszíneként, és ez az arány az elmúlt negyedévben folyamatosan emelkedett.

Jelentős növekedés a résztvevők számában

2010 első negyedévében a Magyarországon rendezett nemzetközi konferenciákon mintegy 17.000 fő vett részt, a rendezvények résztvevőinek átlagos száma 257 fő volt. Az előző év azonos időszakához képest jelentős növekedés tapasztalható mind a résztvevők számában (2009. I. negyedév – 12.000 fő), mind pedig a rendezvényeken résztvevők átlagos számának tekintetében (2009. I. negyedév – 245 fő).

A rendezvények 42,9%-a 50 és 100 fő közötti, míg 39,3%-uk 100-300 fő közötti résztvevőszámmal bírt. Nyolc rendezvényen, azaz a konferenciák 14,3%-ának esetében a vendégek száma 300-1000 fő között volt. Összesen két esetben szerveztek 3000 fő feletti konferenciát 2010 első három hónapjában.

A nemzetközi konferenciák résztvevői között 83,9%-ban külföldieket, és 16,1%-ban magyarokat találunk. A rendezvényeken megjelenő nemzetek átlagos száma 11 volt.

A külföldi nemzetek közül az Egyesült Királyságból (66,7%) és Németországból (66,7%) érkezők vettek részt a legtöbb Magyarországon megrendezésre került konferencián, akiket 53%-kal az Egyesült Államok és Franciaország holtversenyben követnek. A középmezőnyben lévő olasz, cseh, svájci, lengyel, és osztrák résztvevők közel egyforma arányban látogatták a nemzetközi konferenciákat, részvételi arányukat tekintve igen jelentős a növekedés 2009 első negyedévének eredményéhez képest. A fentieken kívül dán, finn, norvég, orosz, és portugál vendégek is jelentősen gyarapították a Magyarországon rendezett nemzetközi konferenciák vendéglistáját.

A legtöbb rendezvényre belföldről érkezik a megrendelés

A rendezvények megrendelőinek nemzetiségét tekintve a következőket állapíthatjuk meg:

  • Továbbra is belföldről érkezik a megrendelések döntő többsége.
  • A külföldi megrendelők közül a franciák (8%), a britek (6%) és a németek (6%) vannak többségben.
  • Svájc a megrendelések számával 2009 elején még a második legnagyobb megrendelő volt, 2010-ben azonban számos hellyel csúszott lejjebb a listán.

A nemzetközi konferenciák megrendelői között – a megrendelők típusa alapján – legnagyobb százalékban külföldi cégeket (24%), valamint külföldi szervező irodát (13%) és magyar vállalatot (13%) találunk. Említésre méltó a magyar szervező irodák 10%-os aránya is. Ezen kívül érkeztek megrendelések európai (4%) és világszövetségektől (4%), valamint egyházi, oktatási és költségvetési intézményektől is.

A legtöbb konferenciát még mindig orvosi témában rendezik

A konferenciák témáját tekintve 2010 első negyedévében is az orvosi konferenciák száma volt meghatározó, tartva a múlt évi 31,8%-os arányt. Külön említésre méltó a gazdasági témájú konferenciák növekvő aránya is, amely az előző két év visszaeséséhez képest lassan utoléri a 2006. és 2007. év értékeit. Enyhe növekedést mutatott a kulturális és turisztikai témájú konferenciák aránya, valamint továbbra is érdeklődés van az informatikai, közlekedési, tudományos és műszaki területek iránt.

A kutatás eredményeiből készített részletesebb összefoglalót (táblázatokkal, grafikonokkal és az egyéb rendezvényekről szóló információkkal is kiegészítve) csatoltan küldjük.

További információk: Magyar Turizmus Zrt.

Kommunikációs Iroda
Tel.: 488-8748,
Fax.: 488-8691,
E-mail: pr@itthon.hu,
Internet: www.itthon.hu