Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
Az innováció jegyében telt a MaReSz Nap
2013. március 20.

Immár harmadik alkalommal rendezte meg a Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége március 19-én a rendezvényszakma elsőszámú konferenciáját, a MaReSz Napot. Az „Innováció a rendezvényszervezésben” témakörben szervezett előadássorozatra változatos programokkal, mégis azonos gondolatkörre épülő előadásokkal készültek a szervezők. Az eseményt hatalmas érdeklődés övezte, hiszen a rendezvényszakma évek óta kihívásokkal küszködik, melynek egyetlen kivezető útja a kreativitás, a megújulás.

A Larus rendezvényközpontban tartott egész napos fórumot - melyen a rendezvényszervező cégeken kívül rendezvényhelyszínek, catering és technikai szolgáltatók képviselői vettek részt - Ganczer Gábor, a MaReSz elnöke nyitotta meg, majd a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettesével, Horváth Gergellyel közösen átadták a MaReSz-Díjakat, melyet az idei évben Horváth Ágnesnek, a MaReSz főtitkárának, és Morlin Franciskának, a Chemol Travel kongresszusszervezési és beutazási üzletágvezetőjének ítélt oda a Szövetség.

A több mint 150 résztvevővel zajlott esemény délelőtti programján Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese a nemzeti marketingszervezetnek a hazai rendezvényipar fellendítéséért folytatott külpiaci erőfeszítéseiről beszélt, míg Ferenczy Anikó, a Magyar Kongresszusi Igazgatóság igazgatója Magyarország nemzetközi konferenciapiaci pozicionálása érdekében kifejtett hosszú távú stratégiai terveikről és ennek eszközeiről tartott előadást. Őket Mr. Marc Slenema követte az MCI Amsterdam nemzetközi konferenciaszervező cég képviseletében, aki Magyarországról, mint konferenciahelyszínről tett észrevételeit, tapasztalatait osztotta meg a közönséggel, valamint kitekintést adott a nemzetközi MICE trendekre.

A plenáris előadások talán legélénkebb érdeklődést kiváltó programja a szervezők és beszállítók (helyszínek, technikai cégek, stb.) problémáit feltáró előadás és az azt követő vitafórum volt. A rendezvénypiac különböző szektoraiban dolgozó meghívottak az egymás közötti legjellemzőbb konfliktusokat (pl. kizárólagosság, árazási illetve jutalékpolitikai kérdések, direkt megkeresésekre küldött ajánlatok) és azok lehetséges megoldásait próbálták megvitatni egymással, melynek egyöntetű konklúziójaként a folyamatos párbeszédet és a networking fontosságát hangsúlyozták.

Az ebédszünetet követően délután egymással párhuzamosan, két szekcióban folytatódtak a nagy érdeklődésre számot tartó programok. A szinte zsúfolásig telt termekben a MaReSz Nap résztvevői többek között a rendezvényeken alkalmazott információtechnológia legújabb trendjeiről hallhattak előadást Kiss Zsolttól, a COMPOFFICE-R Kft. ügyvezetőjétől, majd az innovatív rendezvény gasztronómiai megoldások lehetőségeiről, fontosságáról mesélt Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. ügyvezetője. Ezután szerzői jogvédelem, koncepcióvédelem, azaz „ötletlopás” témában gazdagodtak sok hasznos információval a szervezők dr. Nagy Balázstól, a dr. Hatházi Vera Ügyvédi Iroda képviseletében. A nap utolsó előadásaként konkrét példák említésével a rendezvényszervezést terhelő legfontosabb adózási jogszabályok is terítékre kerültek, különös tekintettel a reprezentációs adóra - a Correct Pénzügyi és Könyvszakértő Kft. munkatársainak köszönhetően.

A másik szekcióban Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke mesélt az eseménykommunikáció legfőbb kihívásairól, majd Vaskó Tünde, a Visualpower Kft. marketing- és kommunikációs igazgatója tartott látványos filmbejátszásokkal gazdagított előadást a 3D-s épületfestésről, az „épületmozgató” animációkról és objektumvetítésről. A délután folyamán a rendezvényszervezőket oly gyakran érintő rendezvénybiztonsági kérdések is megvitatásra kerültek Bernáth Mihály biztonságszervező szakember jóvoltából.

A rendezvényen készült képeket tekintse meg a Képgalériánkban!