Az év első két hónapjának biztató kezdete ellenére átlagos volt a turizmus teljesítménye az év első negyede – tájékoztatott Bozzay Andrásné az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) Turisztikai Szakállamtitkárság főosztályvezetője a szerdán Egerben rendezett TDM konferencián.
Jóllehet, nőtt a vendégéjszakák száma a szállásdíjak viszont csökkentek. A magyarországi szállodai kihasználtság 4,2 százalékkal nőtt az STR Global adatai szerint, miközben a szobák átlagára esett. Különösen igaz ez a magyar fővárosra, ahol a szobák átlagára 8 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, míg az egy szobára jutó napi bevétel (RevPAR) 2,1 százalékkal lett kevesebb. Budapesten a kihasználtság ugyanakkor 6,4%-ot emelkedett.
Javultak a régiók vendégforgalmi mutatói; legjobban az Észak-Alföld teljesített. Itt a külföldiek száma január és március között 30,4 százalékkal emelkedett előző évhez képest. Nőtt a Magyarországra látogató osztrákok száma 9%-kal, a szintén nagyon fontos küldő piac Németországból az érkezések száma stagnált, míg az olaszok szintén többen látogattak hozzánk. Utóbbiak esetében a növekedés 5,1%-os mértékű az év első három hónapjában.
Bozzay Andrásné elmondta: a válság évéhez hasonlóan 2010-ben is erőteljes marketingtevékenységet kell folytatni a szomszédos országokban.
A főosztályvezető-asszony kitért az izlandi Eyjafjalla tűzhányó magyar turizmusban okozott kártevésére is. A hamufelhő következtében hazánkban mintegy 60 ezer beút és 55 ezer kiút hiúsult meg. A nyugtalankodó tűzhányó 8,7 millió eurónyi kárt okozott a hazai szállodáknak.
Bozzay Andrásné végezetül elmondta: a ENSZ Turisztikai Világszervezete, UNWTO 2010-re a világturizmus 3-4%-os növekedését jósolja. Hazánkban stagnálásra, jó esetben a belföldi forgalom további növekedésére lehet számítani.
Napi Turizmus 2010/100. 2010. 05. 27.