A visszajelzések alapján az Event Touch konferencia lett a MaReSz eddigi legsikeresebb szakmai rendezvénye. A március közepén a Vigadóban, közel 300 fő részvételével megtartott rendezvényszakmai találkozó több szempontból is elnyerte a résztvevők tetszését. A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége által szervezett "EventTouch - Térjünk a lényegre!" elnevezésű - korábban MaReSz Napként ismert - találkozó elsődleges célja a rendezvényszervező szakmát érintő újdonságok bemutatása és az ágazatot foglalkoztató aktuális kérdések megvitatása volt. A szakmai találkozót nagy érdeklődés övezte, a nap folyamán összesen közel 300 fő vett részt a programon. Külön öröm, hogy a MaReSz tagjai mellett, a szövetségen kívülről is jelentős számban érkeztek résztvevők. A korábbi rendezvény idén nem csak nevében újult meg. Érezhető volt, hogy megjelenésben és tartalomban is mást, a szokásos konferencia-programnál egy kicsit többet szerettek volna nyújtani a szervezők, amit a MaReSz tagok önzetlen felajánlásainak köszönhetően sikerült megvalósítani. A beérkezett kérdőívek szerint a válaszadók 90%-a elismerően nyilatkozott az eseményről. A szakmai programból - mint legjobbakat - a design-ról, az innovatív trendekről, a kreativitásról, a különleges technikai megoldásokról és az adózással kapcsolatos aktualitásokról szóló előadásokat emelték ki. A fentiek mellett a résztvevőknek nagyon tetszett a konferencia helyszíne, a MaReSz gasztronómiai tagozata által nyújtott különleges ételválaszték és a rendezvény hangulata is. A visszajelzések alapján elmondható, hogy az Event Touch konferencia a MaReSz eddigi legsikeresebb szakmai eseménye volt. A visszaküldött kérdőívekben nagyon sok építő ötlet is szerepelt, ezért ajövő évi találkozót a válaszadók javaslatait átgondolva tervezi majd meg a szövetség.