Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
Event Touch - rendezvényszakmai konferencia a Vigadóban
2014. február 19.

2014. március 18-án "Event Touch - Térjünk a lényegre!" elnevezéssel a megújult Pesti Vigadóban rendezi meg hagyományos szakmai konferenciáját a Magyarországi Rendezvényszervezők és -Szolgáltatók Szövetsége. A konferencia résztvevői többek között hasznos tudnivalókat hallhatnak az információtechnológia és a közösségi média újdonságairól, a rendezvények biztonságtechnikai követelményeiről és adóügyi kérdésekről.

A korábban MaReSz Napként ismert rangos eseményre a rendezvényszervezők mellett a területtel foglalkozó tanárok, diákok és a társszakmák képviselőinek jelentkezését is várják.

Mint azt a szervezők elmondták, az előzetes visszajelzések alapján azt tapasztalják, hogy a színvonalas konferencia program mellett, a különleges helyszín is vonzóvá teszi az érdeklődők számára az eseményt, amely egyben a gyönyörűen felújított Pesti Vigadó első nyilvános bemutatkozása is lesz.

PROGRAM

KONFERENCIA jelentkezési lap

KIÁLLÍTÓI jelentkezési lap