A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott le az I. MaReSz Nap. A Boscolo New York Palota báltermében összegyűlt mintegy 180 érdeklődő számára sok izgalmas téma, sok hír és remek kapcsolatépítési lehetőségek tették értékessé a rendezvényt.
Rendezvényhelyszín szempontokból is születtek bejelentések. Kovács Miklós szakállamtitkár a rendezvényszakma sikereként értékelve azt, megerősítette a pályázat kiírását a nagy befogadóképességű kongresszusi központra. Szántó András, a SYMA tulajdonosaként pedig első ízben itt jelentette be döntésüket a régóta tervezett új csarnokuk megépítéséről és jövő évi átadásáról. E projektekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.
A hivatásturizmust és az oktatást, az adózást és a piaci trendeket bemutató előadások és workshopok nagy érdeklődést váltottak ki. A nyílt színi eszmecserék és a sorok közötti véleménycserék egyaránt azt mutatták, a rendezvényszervezés piacának szereplői élénken érdeklődnek a témák iránt. Egy biztos: a biztató kezdeményezés sokkal több megoldandó problémára mutatott rá, mint amennyit megoldani tudott. Talán ez is volt a szervezők célja. Az indulatoktól sem mentes vita sok, eddig szőnyeg alá söpört ellentétet hozott napvilágra. Ezek megoldása, illetve a feltett kérdések megválaszolása egyrészt kihívás, másrészt a Szövetség további életének meghatározó feladata.
A napot záró MaReSz közgyűlésen tisztségviselők megválasztására került sor, valamint első ízben átadásra került a MaReSz Díj is. A szövetség jelenlévő tagjai által óriási többséggel odaítélt elismerés Köves Tamás tanár urat, a szervezet korábbi elnökét illette. Gratulálunk neki!