Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
MaReSz 25 Gála
2018. január 29.

Születésnapi gálarendezvény a Kempinski Hotel Corvinusban.

25 éves születésnapját ünnepelte a Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége 2018. január 25-én a Kempinksi Hotel Corvinusban. Az esemény nemcsak tisztelgés volt a nagy elődök és alapítók előtt, hanem ennek a nagyon színes, nagyon sokrétű szakmának a bemutatása is. Ezért a szervezők az eseményt megelőzően interjúkat készítettek az alapító tagokkal, az elnökséggel, valamint az egyes tagozatok (helyszín, catering, kiállítás, ügynökség, konferenciaszervezők, rendezvénytechnika) vezető szakmai képviselőivel.

Az interjúkból kiderült, hogyan is változott ez a szakma az elmúlt 25 évben, mik azok a trendek, tendenciák, melyeknek meg kell felelniük a szakmai szereplőknek a jövőt illetően. Ganczer Gábor elnök születésnapi köszöntőjében kitért arra, hogy az elmúlt időszak munkája nem volt hiábavaló, egyre több az új belépő, ami azt mutatja, hogy a Szövetségnek ereje van és ezt a továbbiakban is lobbyra, networkingre és az oktatás, képzések beindítására fogja használni. Szalay- Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony, valamint dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alalpítvány kuratóriumi elnöke üdvözlő szavai után a kitűnő ételek mellett az est egyik csúcspontja a Hot Jazz Band koncert volt, mely pár percre kibővült Rókusfalvy Pál moderátorral.

A születésnapi rendezvényen adták át a Maresz -díjakat is. Maresz díjat idén ketten kaptak, Vaskó Tünde, a Visualpower Kft. marketing - és kommunikációs igazgatója, valamint Varga Lajos, a Valton-Sec Kft. ügyvezetője. Bacsi Krisztina, főtitkár itt jelentette be, hogy az online szavazás eredményeképpen az Év Rendezvényszervezője Kristóf Anita lett, a Hungexpo vendégrendezvényekért felelős értékesítési igazgatója. Az Év Rendezvényszolgáltatója pedig a Special Effects Zrt. Ezeknek a díjaknak az átadására a február 1-i Turizmus Gálán került sor. Az est remek hangulatban, baráti beszélgetésekkel telt, az esemény szponzorainak (Kempinski Hotel Corvinus, Special Effects, Törley Pezsgőgyár, Lajvér pincészet, Harsányi pincészet, Zsadányi pincészet, Zwack italok, Horizont sörök, Albatros Party Service, Apple Party Service, Fotóművek, Frame4Stúdió) köszönhetően pedig remek étel - és italválasztékban, valamint programokban részesültek a vendégek.

MaReSz 25. születésnapi filmek