Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
MaReSz Közgyűlés a Hungexpón
2015. december 11.

2015. december 10-én megtartotta éves közgyűlését a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége. Az Elnökség beszámolt az elmúlt év eredményeiről, kiemelten az Új Kongresszusi Központtal kapcsolatos egyeztetésekről. A MaReSz vezetésével, a Mabeusz, MUISZ, MSZÉSZ közreműködésével szakértői fórum alakult, mely azon fáradozik, hogy már a tervezési fázisban megfelelően képviselve legyen a MICE piac igénye. Ismertetésre kerültek az Európai Unió Tanácsa által 2015. szeptember 18-án elfogadott utazásszervezői package irányelvek, valamint a gyógyszertörvény napi vendéglátási limit kérdésköre. A MaReSz gasztronómiai tagozata az MVI-vel közösen sikerrel lobbyzott az Artisjusnál, így a jövőben a vendéglátó egységekben az élőzenei szolgáltatások után nem kell kétszeres jogdíjat fizetni. Említésre kerültek a szakképzéssel kapcsolatos eredmények, valamint bemutatták a MaReSz idei és jövő évre tervezett eseményeit. Az Event Touch rendezvényszakmai konferencián kívül 3 alkalommal kerül majd megrendezésre az EventHUB networking esemény, továbbá képzések indulnak online marketing, értékesítés és kommunikáció témában. Debütált az új online jelölőrendszer, és megválasztásra kerültek a Felügyelő Bizottság tagjai. Az FB elnöki tisztséget Éder Zoltán, Brill Kft. viszi tovább, tagok: Varga Attila, Diamond Congress, valamint dr. Hajós Róbert, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Új elnökségi tagként Varga-Szabó Andreát választotta meg a tagság az Apple Party Service képviseletében. Elfogadásra kerültek a pénzügyi tervek. Az új PTK. rendelkezéseinek megfelelően bemutatásra került az új Alapszabály tervezet, melyet a tagok szintén elfogadtak. A szakmai nap végén pedig az Év Rendezvényszervezője, illetve Év Rendezvényszolgáltatója Díj felterjesztettjeiről szavazott a tagság. A február 1-jei Díjátadón az Év Rendezvényszervezője Díjat Körömi Anna az Event & More-tól, az Év Rendezvényszolgáltatója Díjat pedig a Visualpower Kft. veheti át. Átadásra került a MaReSz Díj, melyet olyan személynek adományoz a Szövetség, aki kiemelkedő szakmai és emberi munkájával a rendezvényszakma elismertségén fáradozik már évek óta. A 2015-ös MaReSz Díjat Tornyai Péter, a TorTer e-Design Kft. vezetője vehette át. A Közgyűlés Kovács Györgyi, BFTK prezentációjával zárult a Budapest kártya MICE lehetőségeiről . A MaReSz Elnöksége ezúton köszöni a részvételt és Békés, Boldog Karácsonyt kíván minden kedves Tagjának.