Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
Megjelent az Alexandra ez évi éttermi kalauza
2010. május 31.

Idén harmadik alkalommal jelent meg az Alexandra Könyvkiadó Éttermi Kalauza. Az először 2008-ban megjelent kiadvány szerkesztőinek alapvető célja már teljesült: elindult egy tisztes verseny, van nemzetközi összehasonlítási alap.
Az első független magyar étteremértékelő országszerte teszteli az éttermeket, kizárólag a konyhai teljesítményre koncentrálva. Tudatosen szorítják ezzel háttérbe a "fine dininggal" azonosított egyéb szempontokat.
Sajátos jelentősége volt ennek a szemléletnek az elmúlt évtizedben, amikor már megjelentek az első luxuséttermek csúcsgasztronómiai berendezésekkel és csúcsgasztronómiai kiszolgálással, ám a tányéron csupán a tisztes középszer jelent meg. Ezért is fordulhatott elő, hogy az Alexandra mustráján közel azonos pontszámot kaphat egy vidám kisvendéglő, mint egy nagy hagyományú, drága étterem. Ennek igazolásaként elég csak a Gundel Étterem és a budai Vak Varjú Vendéglő értékelésében megmutatkozó egyetlen pontocska különbségre utalni.

A tesztekből kitűnik, hogy mára már tucatnyi magyar étterem áll a Michelin-csillag küszöbén. Még magasabb azon vendéglők és éttermek száma, ahol jó eséllyel fogunk maradandóan finomat kapni. A Kalauz készítői szerint több tucat kisvendéglő, csárda, bisztró emelkedik ki a hazai átlagból. A többi sok ezer azonban egyelőre nem sok jóval kecsegtet.
A tesztelés alapelvei a tisztességes értékelést célozzák. Az Alexandra értékelői névtelenségüket megőrizve látogatják az éttermeket, számlájukat is kifizetik. Nagy figyelmet fordítanak a függetlenségre, így az általuk a legjobbnak ítélt éttermeket a nemzetközi szaksajtó és hivatásos tesztelők bevonásával is ellenőrzik.
Objektivitásra törekedve, a konyhai stílusokat és irányzatokaz kizárólag a minőség szempontjából értékelhetik. Nagy figyelmet fordítanak az alapanyag minőségére, frissességére; az idényjellegű alapanyagok és ételek megjejentetésére; a technológiák pontos betartására; az eredeti ízek megőrzésére; a tálalás harmóniájára; az étterem személyiségére és kreativitására; a teljesítmény megbízhatósága.

Kis fintora a sorsnak, hogy a legmagasabb pontszámot elért Chateau Visz konyhafőnöke az értékelést követően távozott a kastélyétteremből. A hátralévő idő rövidsége miatt újabb tesztre nem kerülhetett sor, így a pontszámot zárójelbe téve, mást hirdettek az év éttermének.

A kitüntetettek közül néhány:

Az Év Étterme a budapesti Costes
Az Év Konyhafőnöke Pethő Balázs, Csalogány26
A magyar gasztronómia reménysége Széll Tamás, Onyx Étterem
A Év Legjobb Szervize a Fausto's
Az Év Felfedezettje Mogyorósi Gábor, Aranyszarvas Étterem
Az Év Csárdája a bándi Udvarház
Az Év Kifőzdéje a budapesti Kádár

Külön is gratulálunk Gerendai Károlynak, aki céljai mellett kitartva létrehozta a Costes éttermet, és a Zsida családnak, akik két éttermükkel is a legjobbak közé tudtak kerülni.
HOL Magazin 2010.05.31. www.holmagazin.hu