Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
Óriási sikert aratott a Paint Up!
2010. június 20.

Lenyűgöző látvány, több ezer elégedett néző és boldog nyertesek, ez jellemezte az idén debütáló Paint Up! döntőjét, melyet a Magyar Nemzeti Galériánál rendeztek meg a Múzeumok Éjszakáján. Az architekturális vetítés történetében a világon elsőként meghirdetett Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny, amit animáció készítőknek írt ki a Visualpower Kft., óriási sikert aratott.

Annak, aki június 19-én ellátogatott a Paint Up! döntőjére kivételes, hazánkban ritka kuriózumnak számító látványban volt része, ugyanis a Magyar Nemzeti Galéria „B” épületének architektúrájával harmonizáló, zenei aláfestéssel ellátott, „épületmozgató” animációkat közel ezer négyzetméteres méretben vetítették ki a múzeum homlokzatára.

Az öttagú szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott 12 döntős alkotás közül Lóránt Demeter nyerte el az első díjat „Variációk” című munkájával, második Tamás Iván lett „Hétnyolcad” elnevezésű animációjával. A harmadik helyen a Kiégő Izzók csoport végzett a „Closed Hours”-szal. A közönség a Battha Gáspár és Pálla Máté által készített „Past is prologue”-t tartotta a legjobbnak. A fentieken kívül további öt pályamű a Sziget különdíjában részesült.

A versenyprogram mellett egy igazi különlegességet is láthattak a nézők.

A műfaj nemzetközi hírű képviselői, Bordos László Zsolt és Kovács Ivó - akiket a dubai Pálma-sziget megnyitójára készített óriás felbontású 3d animációjuk kapcsán ismerhet a hazai közönség -, Vicsek Viktorral kiegészülve kifejezetten erre az alkalomra készítettek egy bemutatófilmet, mely az est fénypontjának számított.

Azok, akik személyesen nem lehettek ott az eseményen internetes élőközvetítésben nézhették végig a versenyt.

Mint azt Vaskó Tünde főszervező elmondta, örömükre szolgál, hogy a pályázat kiírásával bemutatkozási lehetőséget teremthettek a virtuális épületfestés iránt érdeklődő alkotóknak, és ezáltal szélesebb körben is népszerűsíthették ezt az új és izgalmas művészeti ágat. A pályázat kiírásakor maguk sem gondolták, hogy a rendezvény ilyen nagy sikert arat majd, de látva a fogadtatást mindenképpen terveznek folytatást.

Háttérinformáció:

Az architekturális vetítés (szakmai nevén video projection mapping vagy building projection mapping) a Paint Up! verseny döntőjéig hazánkban kevéssé ismert művészeti ág volt.

A műfaj lényege, hogy egy adott épületre olyan mozgóképet – animációt – készítenek az alkotók, amely igazodik annak architekturális elemeihez. Az ilyen típusú alkotás kreatív módon használja a fényt, az árnyékot és a teret, melynek köszönhetően térmódosítást lehet létrehozni. A vetített anyag, tehát nem csak fénnyel színezi, hanem „virtuálisan mozgatja” is az épületet.

A rendezvény honlapja: http://paintup.visualpower.hu/

Linkek a youtube-ról a látvány szemléltetésére:

A nyertes mű: http://www.youtube.com/watch?v=HMmTJC5YW4I&feature=related

A Bordos-Kovács-Vicsek film: http://www.youtube.com/watch?v=wh3Mjg7C50Y

Kapcsolat:
Vaskó Tünde
főszervező; marketing és kommunikációs igazgató, Visualpower Kft.
Tel.: 1 204-14-02, 20/9 450 448