PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
EGYETEMISTÁK ÉS FŐISKOLÁSOK RÉSZÉRE
Az idén 20 éves működését ünneplő Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók
Szövetsége (MaReSz) feladata és kötelessége minden olyan állami, üzleti és civil kezdeményezés és
erőfeszítés támogatása, amelynek célja, hogy hazánk rendezvénybarát ország legyen és növekedjen
Magyarország jelentősége és szerepe a nemzetközi rendezvénypiacon. Ezen kívül a MaReSz
jövőbe mutató feladata a rendezvényszervezési szakma elismertetése és a jövő szakembereit
képző oktatás elősegítése. A két évtizedes fennállás kapcsán ezért a MaReSz pályázatot hirdet a
felsőoktatási intézmények hallgatói számára
Rendezvények 20 év múlva
címmel a rendezvényszervezés és –szolgáltatás témakörében.
Feladat:
Képzeld el milyen lesz egy rendezvény 20 év múlva! Álmodj meg és prezentálj egy komplett
2032-ben szervezendő VIP eseményt, konferenciát, sporteseményt, fesztivált vagy akár egy
kiállítást a meghívástól az érkezésen, programokon keresztül egészen az utókövetésig. Az
eseménynek mindenképpen legyen üzenete!
A pályázaton magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalok vehetnek részt. A
pályázat célja olyan színvonalas tanulmányok elkészíttetése, amelyek kreatívan, a fiatalok
szabad gondolkodását és asszociációit felmutatva, alapjául szolgálhatnak egy hosszabb
fejlesztési folyamatnak.
A pályázaton magyar nyelven elkészített pályaművekkel lehet részt venni. A pályázók által
benyújtandó munkák a következő kritériumoknak kell, hogy megfeleljenek:
Terjedelem: min. 6000 – max. 10.000 karakter (szóközökkel)
Csatolmány: Vizuális megjelenítés – prezentációs forma – 15-20 slide
Benyújtás módja: 1 nyomtatott példány + 1 elektronikus
Cím: Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége
(MaReSz) 1101 Budapest, Expo tér 1. K épület 10.szoba
e-mail: fotitkar@maresz.hu
A benyújtás határideje: 2012. június 3. 24.00 óra
A legsikeresebb pályaműveket a szakmai elbírálást követően a kiírók jutalomban részesítik és
publikálják.
Bírálati szempontok : kreatív koncepció – AZ ÖTLET és annak íve, innovatív megoldások, eszközök, szervezés, logisztika
Díjak: I. díj: 100 000 Ft,- pénzjutalom, továbbá a MaReSz
Rendezvényügynökségi tagozat egyik tagjánál féléves gyakornoki
állás.
II. díj: Közép-Európa vezető szállodaláncánál, a Danubius Hotels
Group-nál féléves rendezvény gyakornoki állás.
III. díj: 2 személyes vacsora a budapesti VakVarjú éttermek
egyikében.
További információ: fotitkar@maresz.hu
Telefon: 06-1/263-6202