Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
Jelentkezzen a MaReSz Napra!
2013. február 24.


Ahogyan arról korábban is hírt adtunk, a Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége idén is megszervezi a MaReSz Napot. A szakmai előadássorozatot előadássorozatot 2013. március 19-én, kedden 9:30-17.00-ig  a Larus Rendezvényközpontban (Budapest, XII. Csörsz u. 18/b) tartjuk,

„Innováció a rendezvényszervezésben”

témakörben, melyre sok szeretettel meghívjuk mindazon kollégákat, akik a rendezvényszervezés mindennapi folyamataiban aktívan részt vesznek.

Hasonlóan a korábbi MaReSz Napokhoz, ezúttal is legfőbb célkitűzésünk, hogy lehetőséget biztosítsunk egymás megismerésére, kapcsolataink megerősítésére és álláspontjaink összevetésére.

A programot áttekintve látható, hogy igyekeztünk olyan rendezvényt létrehozni, mely aktuális kérdéseket jár körbe, széleskörű érdeklődésre tart számot, és nemcsak a MaReSz tagjainak, hanem a Szövetségen kívüli szakembereknek, a felelős vezetőknek is érdekes és előremutató előadásokat, pódiumbeszélgetéseket tartogat, lehetőséget teremtve a valódi interakcióra, egymás ötleteinek, javaslatainak, problémáinak megvitatására.

Rendezvényünk sikere a résztvevőkön, Önökön is múlik, hiszen csak közösen tudunk együtt gondolkodni, érdemi beszélgetéseket megvalósítani.

Honlapunkról letölthetik a MaReSz Nap legfontosabb tudnivalóit, illetve az előzetes programot, mely reméljük, hogy elnyeri tetszésüket, és megtisztelnek bennünket jelenlétükkel!


MaReSz Nap 2013 - Tervezett Program
8:30-9:30  Regisztráció, kiállítás
9:30-9:35  Köszöntő, MaReSz-Díj átadás
9:35-12:30  Plenárisok és pódiumbeszélgetések
9:35-10:05  A Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi kampányai a hazai rendezvényipar fellendítéséért

Előadó:
Horváth Gergely
(Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettes)
10:05-10:25 A Magyar Kongresszusi Igazgatóság hosszútávú stratégiai tervei és eszközei Magyarország, mint konferencia desztináció népszerűsítésére a nemzetközi piacon

Előadó:
Ferenczy Anikó
(Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi igazgató)
10:25-10:45 Pódiumbeszélgetés a témáról
Résztvevők:
Maráczi Gábor (Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgató)
Kovács Balázs (Danubius Hotels Group marketing és értékesítési vezérigazgató-helyettes)
Jábor Mária (MABEUSZ)
 Morlin Franciska (Chemol Travel üzletágvezető)

A beszélgetést moderálja: Kelecsényi Ágnes (Turizmus Kft.)
10:45-11:15 Magyarország, mint konferenciahelyszín nemzetközi szemmel

Előadó:
Mr. Marc Slenema
(Project Director MCI Amsterdam Office)
11:15-11:30 Kávészünet
11:30-12:00  Hazai helyszínmustra – Szervezők kontra beszállítók – áttekintés és vitafórum rendezvényhelyszínekről, problémákról, megoldási lehetőségekről

Előadó:
Tordai Bálint
(Bo Event Rendezvényszervező Kft. rendezvényigazgató)

Bagdi Károly
(Convention Budapest Kft. ügyvezető igazgató)
12:00:12:30  Pódiumbeszélgetés a témáról
Résztvevők:
Tordai Bálint (Bo Event Rendezvényszervező Kft. rendezvényigazgató)
Bagdi Károly (Convention Budapest Kft. ügyvezető igazgató)
Parti János (Kempinski Hotel Corvinus Budapest értékesítési és marketingigazgató)
Orbán Szilvia (Novotel Budapest City, Budapest Kongresszusi Központ értékesítési igazgató)
Gőcze Balázs (RaM Colosseum ügyvezető igazgató)
Benyeda Katalin (Magyar Nemzeti Galéria rendezvényekért és szponzorációért felelős projektmenedzser)
Semsei Rudolf (Budapest Party Service Kft. ügyvezető igazgató)
Molnár Melitta (Ragazzart Event Marketing rendezvényigazgató)
Kiss Zsolt (Compoffice-R Kft. ügyvezető igazgató)

A beszélgetést moderálja: Bacsi Krisztina (Danubius Hotels Zrt.)
12:30-13:30
 Ebédszünet

13:30-16:00 Szekció ülések

I. Szekció (Sirály terem)
II. Szekció (Gesztenye terem)
13:30-14:00
RSVP - Az eseménykommunikáció kihívásai

Online és helyi kommunikáció, újdonságok, ötletek

Előadó:
Urbán Zsolt
(Magyar Reklámszövetség Elnök)

IT-ról megabyte-ok nélkül
IT fejlődéstörténet, követendő trendek a nagyvilágban

Előadó:
Kiss Zsolt
(COMPOFFICE-R Kft. ügyvezető igazgató)
14:00-14:30
3D-s épületfestés, „épületmozgató” animációk és objektumvetítés

Látványos filmbejátszásokkal illusztrált előadás az eseménymarketing legújabb trendjéről

Előadó:
Vaskó Tünde
(Visualpower Kft. marketing- és kommunikációs igazgató, Paint Up! főszervező)
Innovatív gasztronómiai megoldások a rendezvényeken
Látványos hazai és nemzetközi újdonságok és megvalósításuk

Előadó:
Pintér Katalin
(Gerbaud Gasztronómia Kft. ügyvezető, tulajdonos)
14:30-15:00  Kávészünet
15:00-15:30
 Rendezvénybiztonság a gyakorlatban

A különböző rendezvénytípusok biztonsági előírásai, kötelezettségek, példák

 Előadó:
Bernáth Mihály
(biztonságszervező szakember)   
A szerzői jog aktuális kérdései 
A hatékony koncepcióvédelem lehetőségei


Előadó:
Dr. Hatházi Vera
(Dr. Hatházi Vera Ügyvédi Iroda ügyvéd)
15:30-16:00 „Szimbólumot közvetít az arculat” 
Újszerű dekorációs megoldások a rendezvényeken

Előadó:
Sándor Miklós
(Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetsége Elnök)
 
Mindent a reprezentációs adóról

A legfontosabb tudnivalók, szabályok, változások bemutatása szakértő bevonásával

Előadó:
Egri István Iván
(Correct Pénzügyi és Könyvszakértő Kft. adótanácsadó, könyvvizsgáló, igazságügyi szakértő)

Csapó Éva
(Correct Pénzügyi és Könyvszakértő Kft. könyvvizsgáló munkatárs)
16:00-17:00  Hard Rock Café koktélparti


MaReSz Nap 2013_Értesítő, program
MaReSz Nap 2013_Konferencia jelentkezési lap
MaReSz Nap 2013_Kiállítói jelentkezési lap

Szeretettel várjuk Önöket a MaReSz Napra!


Üdvözlettel:


Ganczer Gábor
a MaReSz Elnöke