Csak MaReSz tagok számára!
Hírek
Ülést tartott a MaReSz Rendezvényhelyszín tagozata
2009. november 05.



A Magyar Rendezvényszervezők Szövetségének Rendezvényhelyszín tagozata kedden tartotta őszi ülését a New York Kávéházban. A nagy számban megjelenő tagok a 2010. esztendő tagozati célkitűzéseit fogalmazták meg.

Legfontosabb feladataik között határozták meg a minőségi helyszínek nagyobb számának a Szövetség munkájába vonását és a hatékonyabb érdekképviselet feltételeinek megteremtését.

Az elfogadott javaslatok között szerepelt a többi tagozattal való kapcsolat szorosabbá tétele, illetve más szakmai és civil szervezetekkel a kontaktus felvétele. Komoly feladat a már folyamatban lévő nagyszabású szövetségi rendezvény szervezése, a munkában való részvétel és az esemény nyújtotta lehetőségek felmérése.

A legnagyobb érdeklődést az a kezdeményezés keltette, ami  a rendezvényszakma régi elvárását lesz hivatott kielégíteni. A nem fizető megrendelők, a rosszul teljesítő beszállítók, a színvonaltalan munkát végző munkavállalók a mindennapok megkeserítői, az eredményes üzlet kerékkötői. A tagozat ezek kiszűrését megcélozva, az Elnökség elé terjesztette kezdeményezését. Olyan lista összeállítása áll e tevékenység fókuszában, ami a MaReSz valamennyi tagja számára támpontot nyújthat a piaci szereplők megbízhatósága és stabilitása szempontjából -  persze a törvényesség és a csibészek jogainak maximális szem előtt tartásával…. A munka sikeréről e lap hasábjain is beszámolunk.

www.maresz.hu